A Bitcoin, mint digitális pénz (kriptovaluta) filozófiájáról egy nagyon érdekes cikket olvastam, melynek címe BITCOIN, a modernkori alkímia csodája – Alapvetés. A cikkhez főzött kritikai megjegyzéseimet hozzászólásokban megfogalmaztam, azokra itt most nem térnék ki. Akit érdekel, a megadott linken elolvashatja. Amivel itt foglalkozni szeretnék, az a cikkből sugárzó filozófia, amely számomra kifejezetten libertáriusnak tűnik, mert azoknak a szabadságát fogalmazza meg, akik a Bitcoin-forgalomban érdekeltek. Illetve még csak nem is azokét, mert ebből a körből nyugodtan kihagyhatjuk a kisembereket, akik kis tételben használják ezt a fizetőeszközt, például pizza rendelésre. Azokra kell gondolni, akik nagy összegeket tartanak Bitcoinban, és akik az árfolyamnyereségben érdekeltek!
Nagyon tetszik a hivatkozott cikkben közölt kép is, amely igen kifejező a digitális pénz lényegére vonatkozóan. Á szerző képzeletbeli hozzájárulásával átemelem ide.
A Bitcoin, mint a pénzpiaci spekuláció eszköze
A kamatmentes pénz csak úgy termel a pénztulajdonosok számára hasznot, ha az árfolyama nő. Az árfolyamnyereséget viszont az anonimitásnak köszönhetően pénztulajdonosok kivonják az adózás alól. A Bitcoinnal tehát a társadalom (immár globális) kizsákmányolása csak fokozódik. Ennek a felismerésnek én nem tudok örülni. Ki kell ábrándítanom a Bitcoin híveit, hogy ennek alapján inkább betiltani kellene a Bitcoin használatát, mintsem favorizálni. Nem lehet egy pénzt „demokratikusnak” nevezni, amely az adócsalásnak és a kizsákmányolásnak kifejezetten eszköze, ezt a libertárius szemléletűek sem gondolhatják komolyan.
Akikről szó van, hogy ők a Bitcoin árfolyamnyereségében érdekeltek, ők a Bitcoin megteremtői és bányászai. Az ő számukra fontos az anonimitás, és a „peer-to-peer” hálózat „demokratizmusa”, hogy a pénzforgalom semmiféle bankrendszert nem igényel. Élek a gyanúperrel, hogy a Bitcoin alkotója maga a pénzvilág, amely nagyon ügyesen menedzselte ezt a projektet. Ezt a gyanút alátámasztani látszik az a tény, hogy a pénzpiac ezt a lényegében „kalóz” pénzt néhány év alatt elismerte és integrálta. Azaz vélelmezhetően mindössze annyi történt, hogy a pénzvilág felismerte, miből húzhat hasznot, ha a hitelezés a Credit Crunch után már nem lesz olyan jó üzlet.
És mivel anonimitást biztosító digitális pénzről van szó, nem tudhatjuk, hogy kik birtokolják az eddig a megteremtett összes bitcoin mennyiségét. Sőt, azt sem tudhatjuk, hogy valóban kamatmentes pénzről van-e szó, hiszen az anonimitás ezt is elfedi. Ha nem tudjuk kik a pénztulajdonosok, azt sem tudjuk, hogy kitől hitelezhetünk.
Annyit azért meg kell magyaráznom, hogy miért nevezem én ezt kizsákmányolásnak. Valószínűleg nem mindenki számára nyilvánvaló ez. Ahogyan a hitelkamat elszívja a fogyasztás elől a jövedelmet, ugyanúgy mindenféle pénzpiaci spekuláció ugyanezt teszi. Következésképpen a Bitcoin árfolyamnyereségének is ez a hatása. Ahogyan a semmiből teremtett (virtuális) pénz, mint „megtakarítás” felértékelődik, úgy értékelődik le a munkajövedelmek, a nyugdíjak, a segélyek stb. vásárlóértéke. Így valósul meg mindazok megkárosítása, akik társadalmi helyzetüknél fogva nem teremthetnek pénz a saját szükségleteik kielégítésére.
Megalapozottan kijelenthetjük, hogy a Bitcoin alapvetően nem a pénzforgalom igényeit és nem a hitelezést szolgálja, hanem a pénzpiaci spekuláció eszköze. Ehhez a csali az anonimitás. Elegendő megteremteni az anonim pénzt, annak az árfolyama nőni fog – csupán a drogpiac, vagy más illegális tevékenységek és a pénzmosás igényei miatt. Csak utalnék a cikk által közölt információra, hogy a Bitcoin árfolyama megközelítette a 600 Dolláros szintet.
Azt a kijelentésemet, hogy a Bitcoin alapvetően nem a pénzforgalom igényeit szolgálja, semmi másra nem alapozom, mint arra a tényre, hogy pizzát rendelni, taxiszámlát fizetni, vagy internetes áruházban vásárolni bármilyen más pénznemben is lehet. Egy-egy ilyen vásárlási ügyleten az elérhető költségmegtakarítás is minimális. A potenciális felhasználó közönség jelentős részének pedig egész egyszerűen nincs is pénze arra, hogy Bitcoinba fektesse. Ki a fene fog bitcoint vásárolni csak azért, hogy rendelhessen egy pizzát?
Kétségtelen, hogy a Bitcoin feltalálója egy zseni. Elismerem, hogy mint találmány, a Bitcoin óriási jelentőséggel bír, mert korszakalkotó gondolatot fogalmaz meg, amelyet a köz a saját javára is kamatoztathat, de én a libertárius gondolatot a forradalmár szemével nézem. A kérdés pedig az, hogyan lehet magát az ötletet a közjó szolgálatába állítani.
Mi az, ami a korszakalkotó gondolat a Bitcoinban?
Szerintem még csak nem is a számítástechnikai szakmai ismeret az, ami elismerésre méltó. Hanem az a hétköznapi gondolat, hogy pénzként bármi funkcionálhat, akár kavicsok, vagy kagylók. Ezt ugyan eddig is tudtuk, de a Bitcoin feltalálója ezt hitelesen be is bizonyította a számunkra. Hogy valamit fizetőeszköznek fogadunk el, ahhoz nem kell más, csak a bizalom.
De van ebben a dologban egy másik zseniális szempont is, nevezetesen az, hogy a Bitcoin precedenst teremtett. Ha szabad a pénzpiac embereinek spekulációs célokra a semmiből pénzt teremteni, akkor nekünk, a kizsákmányolt társadalomnak, a fizetőképes kereslettel nem rendelkező fogyasztóknak is járható az út, hogy a saját szükségleteink kielégítésére megteremtsük a fogyasztásunk fedezetét. És ezt nevezzük el alapjövedelemnek. Ehhez nekünk nincsen szükségünk se kereskedelmi bankokra, se jegybankra. Kérnünk sem kell, hanem követelni kell a saját magunk által teremtett pénz elfogadását! A szuverén nép akarata ugyanis kötelező érvényű az államra, és annak a jegybankjára.
Ha a tőkés társadalom nem hajlandó a munkához való jogot garantálni, és nem képes munkahelyet „teremteni” a számunkra, hogy a saját emberi fogyasztásunkat előállíthassuk, illetve még abban sem működik közre, hogy a társadalmi szolidaritás megnyilvánulásaként a tőkejövedelmek adójából számunkra alapjövedelmet biztosítson, akkor megtesszük ezt mi magunk. Megteremtjük a semmiből mi magunk… Értéket fogunk teremteni a semmiből! Annak lesz majd az ellenértéke az árualap, amit a kapitalizmus a fogyasztás számára előállít. Ugyanis a tőke értékesülése a piacon a mi vásárlóerőnkből történik.
Hogy nem fizeti ki a munkánk tisztességes ellenértékét a munkáltató? Innentől kezdve nem lesz érdekes. Teremtünk majd annyi pénzt magunknak, amennyi a fogyasztásunkhoz kell. Nem is fogjuk megkérdezni tőlük, hogy szerintük mekkora volna a szükséges jövedelem a megélhetésünkhöz. A kizsákmányolás pedig megszűnhet úgy, hogy mi magunk teremthetünk erőforrásokat önmagunk számára.
Amit nem sikerült Dózsa György népének, nem sikerült a Nagy Októberi Forradalomnak Oroszországban, és nem sikerült az 1949-es szocialista fordulatnak elérnie Magyarországon, azt most megvalósíthatjuk – békésen, vér nélkül! Ez az igazán forradalmi gondolat! A libertáriusok kitalálták, hogyan lehet a társadalmat még jobban kihasználni, mi meg a saját zseniális ötletüket fordítjuk ellenük! Nem tehetik meg, hogy megtagadják, ha már a Bitcoint elfogadták.
A pénzteremtéssel létrehozott alapjövedelem filozófiájáról
Engem a kérdés filozófiája érdekel, a megvalósítás módjáról korábban már írtam Az alapjövedelem digitális forradalma és a Dilettáns gondolatok a Bitcoinról című blogbejegyzéseimben. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, aki akarja, a megadott linken elolvashatja. Itt csak röviden megemlítem, hogy ennek a feladatnak a végrehajtásához nem „peer-to-peer” hálózatra, és nem anonimitásra van szükség, hanem egy nagyon is átvilágítható, és demokratikus ellenőrzésnek alávetett alapjövedelem-kifizetőhelyre, ahol egyetlen számítógép működik, amely havonta, vagy akár hetente megteremti a szükséges pénzmennyiséget és jóváírja a jogosultak számláin az esedékes összeget. Az algoritmus tehát nem véletlenszerűen „jutalmaz” hálózati csomópontokat (azaz anonim tőketulajdonosokat). A jogosultak pedig egy „debitcard” révén jutnak hozzá az őket megillető összeghez.
A szuverén népnek egyetlen népszavazási kérdésre kell válaszolnia! „Egyetért-e Ön azzal, hogy a szuverén nép pénzteremtéssel saját maga hozza létre az alapjövedelem fedezetéhez szükséges pénzmennyiséget?”
Természetesen ezt a népszavazást széleskörű társadalmi párbeszédnek kell megelőznie! Ennek a programnak a képviseletét valamilyen pártnak, vagy civil szerveződésnek fel kell vállalnia, amelynek tárgyalnia kell az állammal, szakmai szervezetekkel és a jegybankkal is. A jegybanknak ebben a folyamatban annyi szerepe van, hogy kötelezettséget kell vállalnia a teremtett pénz (az alapjövedelem-forint) beváltására, ami a feltétele annak, hogy a kereskedelem az alapjövedelem-forintot elfogadja törvényes fizetőeszköznek. Célszerűnek tűnik megállapodni a digitális pénz árfolyamában is.
Az alapjövedelem összegét is a szuverén nép dönti el, az lehet akár 50 ezer Ft, vagy 150 ezer, akármennyi. A pénzteremtésben semmilyen „forrás” nem korlátoz bennünket, hiszen a semmiből történik. Legfeljebb politikai megfontolásokat érdemes figyelembe venni. Lényegében a technikai részleteket kell tisztázni! Azt a pénzt, amit az alapjövedelem címén a fogyasztás számára megteremtünk, a pénzrendszernek már nem kell megteremtenie. Ezzel a magyar társadalomban egy olyan demokratizálási folyamat megy végbe, melynek során a pénzteremtés jogának egy része a kereskedelmi bankoktól átkerül a szuverén nép ellenőrzése alá.
Az állammal való tárgyalások során olyan kérdéseket kell tisztázni, hogy milyen szociális transzferek szűnnek meg, és szabadulnak fel az állam számára szabadon felhasználható módon, amelyeket fordíthat az egészségügyre, vagy az oktatási rendszerre! Illetve azt szükséges tisztázni, hogy az adórendszerre nézve milyen kihatásai lesznek az alapjövedelemnek! Ezek tehát konkrét szakmai kérdések, de nem érintik az alapjövedelem filozófiájának lényegét.
Azt nem vitatom, hogy a munkaerőpiaci bérekre az alapjövedelemnek erős felhajtó hatása lesz. De az a véleményem, hogy a tőketulajdonosoknak (munkáltatóknak) és a politikai elitnek már jóval korábban kellett volna ezzel a kérdéssel foglalkozniuk. Olyan helyzet áll elő, amikor a munkavállalók egyszerűen közölhetik, hogy mekkora bérért hajlandók munkát végezni.
Megfordul a helyzet, amelyet eddig a tőketulajdonos osztály erőfölényes helyzete jellemzett a béralku során. Azaz a tömeges munkanélküliséggel való visszaélés lehetőség szűnik meg, melynek révén a munkaerőpiaci béreket olyan szintre le tudták szorítani, amely már az aktív munkavállalóknál is dolgozói szegénységet eredményezett. Talán ilyen körülmények között jobban fogják értékelni a felkínált társadalmi konszenzus lehetőségét, amely a munkaidőcsökkentéssel megvalósítandó teljes foglalkoztatásra vonatkozik.
A társadalmi munkamegosztásban a kizsákmányoló-kizsákmányolt viszonnyal szemben pedig érvényesülni fog az elv, hogy a fogyasztó az úr a termelővel szemben. Mindezek a gondolatok a Bitcoin libertárius filozófiája kapcsán fogalmazódtak meg bennem.
