Hogyne volna lehetséges alapjövedelmet folyósítani teremtett pénzből, hiszen minden pénz így, vagy úgy, de teremtett pénz. A jegybanknak lehetőségében állna az alapjövedelemhez szükséges pénzt pénzteremtéssel előállítani. De ha a jegybank nem teszi, vajon megteremtheti-e a közvetlenül maga közösség ugyanezt? A válasz igen, mégpedig digitális pénzben, olyasmiben, amilyen például a Bitcoin, amely 2009 óta létezik.

A Bitcoin a pénzteremtés terén digitális forradalmat csinált, mérföldkő lett az emberiség történelmében, 2009 óta pedig már több száz (vagy ezer?) digitális fizetőeszköz létezik a világon, amelyek az alkotók szándéka szerint csak kisebb-nagyobb mértékben térnek el egymástól, mégpedig jellemzően az algoritmusukban. Persze én egyáltalán nem vagyok sem szoftverfejlesztő, sem pénzügyi szakember, ezért szigorúan vett szakmai dolgokhoz egyáltalán nem szólok hozzá, mert engem kizárólag csak a pénzteremtés folyamata érdekel. Egyedül csak az a kérdés foglalkoztat, hogy az alapjövedelem fogalma milyen követelményeket támaszt a számítógépes algoritmussal szemben.

Az alapjövedelem fogalmának tisztázása

Basic Income (Grundeinkommen, feltétel nélküli alapjövedelem = FNA) alatt én kizárólag az országos alapjövedelmet értem, amely tehát nem közönséges Group Currency, vagy helyi pénz. Engem ugyanis elsősorban az ország lakosságának több mint 40 százalékát kitevő szegénység helyzetének javítása érdekel, közöttük is elsősorban a tartósan munkanélküliekre gondolva, az éhezőkre és a hajléktalanokra. Hiszen 600 ezer ember él Magyarországon mindenféle rendszeres jövedelem nélkül. Ezért egyáltalán nem foglalkozom olyan csoportos pénzteremtési lehetőségekkel, amelyek ideálisak lehetnek például egy online kaszinó tőkebefektetői számára. De jelen írásomban azzal sem foglalkozom, hogyan finanszírozhatunk olyan kisközösségi beruházásokat, amelyek a közösség minden tagja számára hasznosak lehetnek, lényegesen javítják az életminőséget, és kvázi megsokszorozzák az alapjövedelem összegét.

Ez a fogalmi megkülönböztetés nagyon lényeges kérdés. A közösségi beruházásokat nem tekintem az alapjövedelem részének, mert beruházásokba belevágni minimum egy alsó középosztálybeli helyzetét feltételezi. Ezt már egy következő lépcsőfok, amely eleve az alapjövedelem meglétére épül rá, de már kitörési lehetőség a munkahely elvesztésének veszélyével szemben. Persze a fejlett ipari országokban ezt értik a Basic Income fogalma alatt – talán nem véletlenül, de a mi helyzetünket ez nem írja le. Jómagam úgy gondolom, ha sikerül megoldani az országos alapjövedelem finanszírozásának kérdését, akkor a megoldás nagy valószínűséggel alkalmazható lesz a kiscsoportos beruházások esetében is. Fordítva viszont nem valószínű ugyanez.

Az alapjövedelem nem tévesztendő össze a helyi pénz fogalmával sem. A két dologban ugyan közös vonás a gazdaság elvárt élénkülése, csakhogy az alapjövedelem esetében a megnövekedett vásárlóerő váltja ki az élénkülést, ami tehát feltételezi, hogy az alapjövedelem összegének elköltése nem ütközik akadályokba, a helyi pénz viszont a térségben képződött jövedelmek kiáramlásának a megakadályozásáról szól, hogy az helyben maradva a helyi gazdaságot élénkítse. A két kitűzött cél egymás ellentéte, míg az alapjövedelem esetében a pénz elkölthetősége országos elvárás, a helyi pénz esetében viszont a jövedelem szabad mozgása korlátozott. Ez utóbbi feltételt elégíti ki az, hogy eltérő valutáról (pénzhelyettesítőről) van szó. Viszont éppen emiatt kell letétbe helyezni a kibocsátott pénz teljes fedezetét HUF valutanemben, mert minden körülmények között a helyi pénz visszaválthatóságát szavatolni kell. Mert mi történik akkor, ha a boltos elfogadja a helyi pénzt, mint fizetőeszközt, ő maga viszont nem tud rajta árut beszerezni? Az alapjövedelemnél viszont kívánatos volna, hogy azt magyar forintban biztosítsák, akkor lesz szabadon elkölthető.

Talán a leghelyesebb, ha úgy fogalmazunk, kívánatos volna, hogy a feltétel nélküli jövedelem olyan helyi pénz legyen, amely országos hatáskörű, vagyis a kibocsátása is országos érvényű, meg az elkölthetősége is. De kívánatos volna, hogy csak magyar árura lehessen költeni.

A továbbiakban a Bitcoin-rendszerű pénzteremtés lényegesnek vélt kérdéseiről szeretnék részletesebben írni.

Anonimitás és decentralizáltság

A bitcoin a peer-to-peer hálózat csomópontjai által tárolt elosztott adatbázisra támaszkodik, nem függ központi kibocsátóktól és hatóságoktól. Az anonimitás és a decentralizáltság teszi olyan vonzóvá. Ez utóbbi tulajdonsága miatt mondják, hogy talán már nem lesz többé szükség központosított bankrendszerre. Itt a lehetőség, hogy forradalom nélkül megszűnik a pénzhatalom, a technika fejlődése hozza magával. Megfosztja a bankrendszert a pénzteremtés lehetőségétől, valamint attól, hogy ellenőrzése alatt tartsa mások pénzhez való hozzáférését. Ezért tartjuk a bitcoint demokratikus pénznek, tegyük hozzá, hogy joggal.

A pénzteremtés a Bitcoin rendszerében is problémás azonban. Az algoritmus rendszeres időközönként programozva, véletlenszerűen generálja az új pénzt, amelyet ki kell „bányászni” a hálózatból. Ezzel a rendszer olyan személyeket „jutalmaz” akik számítógépes kapacitásokat tudnak áldozni erre a tevékenységre. Ezt viszont már egyáltalán nem tartom demokratikusnak, mert eleve pénzes emberekről van szó. Ennek alapján okkal megkérdőjelezhető, hogy az anonimitás kinek az érdekeit szolgálja. Nyilván azokét, akik a pénz forgatásából élnek, vagy illegális tevékenységhez használják azt, és nem azokét, akik a pénzüket egyszerűen elköltik áruk és szolgáltatások vásárlására. Az anonimitás egy szándékosan túlhangsúlyozott szempont.

Vajon miféle anonimitást kell védeni az alapjövedelem kifizetésénél? Hiszen mindenki ugyanazt az alapjövedelmet kapja! Egy demokratikusan megszavazott összegről van szó, amelynek a kifizetése igenis demokratikus ellenőrizhető és átvilágítható. Itt föl sem merülnek illegális pénzmozgások, nincsenek más célú kifizetések, a címzett jogosultságát pedig eleve a hivatalos népességnyilvántartási adatokhoz indokolt kötni, sőt a jogosultságban beálló változásokat naprakészen figyelemmel kell követni, gondolok itt a születésekre és elhalálozásokra, de eleve a nagykorúvá válás is fontos szempont. Ha a kifizetőhely egy olyan intézet, amely kizárólag az alapjövedelem átutalására szakosodott, akkor teljesen indokolatlan, hogy „peer-to-peer” hálózatról legyen szó, amelyben nem tudni, mely csomópontban keletkezik az új pénz. Ellenkezőleg, teljes joggal vélelmezhető, hogy sokkal demokratikusabb, ha egyetlen központi helyen teremtik meg a pénzt, és ráadásul a rendszer is sokkal egyszerűbb. Csak azt kell kizárni, hogy ez az intézet hitelezéssel is foglalkozzon! Ennek az alapjövedelem-folyósító intézetnek a demokratikus ellenőrzése minden különösebb probléma nélkül megvalósítható, én nem látok ebben problémát.

A korábban már hivatkozott Group Currency is leszögezi, hogy azonosítható és ellenőrizhető ügyfélkörről kell beszélni! Meg szeretném jegyezni, hogy a szakirodalom „Sybil attack” néven említi azt a jelenséget, amikor egy személy több identitással vesz részt egy „P2P” hálózat működésében. Itt még azt sem kell bizonyítani, hogy antiszociális személyiségzavarról volna szó, mert nyilvánvalóan bűncselekményt valósít meg, aki több személy nevében szeretne alapjövedelmet felvenni. Jelen esetben azt lehet mondani, hogy a „Sybil attack” kiiktatásának az adekvát módja éppen a „peer-to-peer” hálózat elvetése.

Kezdeti ismereteim alapján úgy tűnik, hogy az alapjövedelem céljára az u-Coin volna talán a leginkább alkalmas digitális fizetőeszköz. De nem kizárt még egy ennél egyszerűbb szoftver kidolgozása sem, mert az alapjövedelem alanyi jogon jár, és nem kell hozzá senki más egyetértése (az ún. Web of Trust), hogy bármilyen más állampolgár a jogosultak csoportjának tagja lehessen.

A megvalósítás modellje – alapesetben és variációk

Itt szeretnék rátérni arra, amiért belevágtam ebbe a blogbejegyzésbe, hogyan képzelem el az alapjövedelem bevezetését normál esetben. Népszavazásnak kell döntenie az alapjövedelem bevezetéséről, és annak összegéről is! A szuverén nép jogosult erről döntést hozni. Ha az alaptörvény ezt nem teszi lehetővé, akkor népszavazással előbb ki kell iktatni annak a megfelelő részét! Erre több szót nem is vesztegetek. Olyan nincs, hogy költségvetést érintő kérdésekben nem lehet népszavazást tartani! Az első és legfontosabb tehát a népszuverenitás helyreállítása. Mint nagyon sokszor más esetben is, most is erre a következtetésre juthatunk.

Úgy veszem tehát, hogy a népszavazás sikeresen döntött az alapjövedelem bevezetéséről és annak összegéről. Hogy mennyi lesz az alapjövedelem, arra most hadd ne térjek ki! Lehet akár 50 ezer Ft, 100 ezer Ft, vagy még több is. Jelen gondolatmenetem szempontjából ez lényegtelen.

A népszavazás döntésének az értelmében az állam létrehoz egy központi kifizetőhelyet, ami egy bank jellegű intézet, de nem bank, mert sem betétgyűjtéssel, sem hitelezéssel nem foglalkozik. Ez az intézet létrehoz egy adatbázist a népességnyilvántartási adatok alapján, amelyben az alapjövedelemre jogosult személyek szerepelnek a levelezési címmel vagy számlaszámmal együtt, ahova a kifizetést várják. Az döntés kérdése, hogy ez az intézet teremti meg a pénzt, avagy a jegybank, de valószínűleg az utóbbi a reális megoldás. Ha így lesz, akkor ez a bizonyos kifizetőhely minden hónap egy bizonyos napján hivatalosan kéri, hogy a jegybank utaljon át számára egy konkrét alapjövedelem-összeget, amelyet személyekre lebontva egyszerűen továbbít a címzetteknek.

Ezen a ponton két megoldás van attól függően, hogy mi lesz a folyósítás pénzneme. Ha a folyósítás pénzneme HUF, akkor Magyarországon belül bárhol, bármilyen kiskereskedelmi egységben elfogadják az alapjövedelmet, semmi nem korlátozza annak elköltését. De ebben az esetben annak nagy részét Tesco-gazdaságos (azaz külföldi) áruk vásárlására fogja költeni a lakosság, mert az olcsóbb. Vagyis lemondunk arról a lehetőségről, hogy kizárólag belföldi árukra költhetjük el ezt a pénzt, ami a megnövekedett kereslet fölött egy további gazdaságélénkítő lehetőséget jelentene. Viszont ez az egyszerűbb eset.

Ha viszont alternatív fizetőeszközben (digitális pénzben) teremti meg az állam az alapjövedelem összegét, mert nem akarunk lemondani a belföldi termelés további élénkítéséről sem, akkor élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy a kereskedelmi forgalomban kriptovalutáért/devizáért csak magyar árut lehet értékesíteni. Ebben az esetben az államnak szavatolnia kell annak beváltását, hogy a kiskereskedelem és a vállalatok ne idegenkedjenek azok elfogadásától.

Viszont hónapról hónapra ugyanezt a kriptovalutát/devizát újra forgalomba kell hozni! Ezt az állam úgy tudja elérni, hogy a bankok felé erre a fizetőeszközre 100% kötelező tartalékrátát vet ki, így a következő hónapban az alapjövedelem folyósítása részben ebből a bankokba visszaáramló pénzből történhet. Ha pedig a forgalomban túl sok kriptovaluta/deviza halmozódna fel, akkor lehetőség van a szükségtelen mennyiség megsemmisítésére, azaz a teremtett pénz megszűnik.

Ez egyben azt is jelenti, hogy ez a fizetőeszköz kamatmentes pénzt valósít meg, hiszen 100% kötelező tartalékráta mellett ebben a pénznemben a hitelezés lehetetlen! A bankok tehát törekedni fognak arra, hogy a hozzájuk beérkező digitális pénztől minél hamarabb megszabaduljanak.

Viszont akár valutáról, akár devizáról legyen szó, az alternatív fizetőeszköz feltételezi, hogy a kereskedelmi forgalom és a lakosság egyaránt felkészült a pénzforgalom bonyolítására, ami nem kis feladat. Ennek az infrastruktúra szükséglete óriási az utolsó zsákfalut is beleértve. Ha ez túl nagy nehézségekkel járna, akkor az alternatív fizetőeszköz helyett be kell érni a lehetőséggel. hogy az alapjövedelem folyósítása HUF pénznemben valósul meg.

Ne tévesszen meg senkit, hogy kistérségek már most is használnak alternatív pénzhelyettesítőket (papír alapú helyi pénzt), mert egy-egy térségen belül ezeknek a kriptovalutáknak a mozgatása akár emberi közreműködéssel is megoldható – infrastruktúra nélkül!

Mi történik akkor, ha a jegybank nem hajlandó pénzt teremteni digitális valutában?

Ez az eset csak akkor fordulhat elő, ha a népszuverenitás helyreállítására tett kísérlet eleve meghiúsul. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a szuverén nép önmaga érdekei ellen szavaz. Egy ilyen helyzetben az állam úgy utasítja el a pénzteremtés ötletét, ahogyan akarja. Nem kell hozzá még kifogást sem keresnie, hiszen a nép kifejezte nemleges akaratát. Ezt előre meg lehet jósolni, mert ez a véleménye nemcsak a 2/3-nak, de a szélsőjobbnak és a radikális baloldal egy részének is. Ez tehát nagyjából ¾ idáig. Ez egy reális kimenete az alapjövedelem felvetésének. S ha így történik, csak magunknak köszönhetjük. Ez esetben a magyar társadalom saját butasága és etnikai rasszizmusa lesz a meghiúsulás oka.

Ez esetben merülhet fel a lehetősége annak, hogy civil kezdeményezés teremti meg a digitális pénzt. És civil feladat az is, hogy a kiskereskedelmet és a termelőket meggyőzze ennek a digitális pénznek és/vagy kriptovalutának az elfogadására. S ha nem tudjuk elfogadtatni a pénzünket a gazdasági forgalommal, akkor annyi, mintha az alapjövedelmet kavicsokban, vagy zsizsikes babszemekben folyósítottuk volna. Pontosabban még annyi sem, mert a kavicsokat a betonozásnál használni lehet, a babot pedig fel lehet etetni a tyúkokkal, vagy disznókkal.  A rászorulók nem érnek vele semmit, ha a kereskedő nem fogadja el. Ez abban az esetben van így, ha a jegybank nem szavatolja a digitális pénz/kriptovaluta forintra való beváltását.

Ráadásul még az is megtörténhet, hogy a pénzteremtéssel létrehozni szándékozott alternatív fizetőeszköz teljes forint fedezetét letétbe kellene helyezni ahhoz, hogy a civil kezdeményezés a megfelelő engedélyeket megkapja. Abban a kérdésben pedig teljesen szkeptikus vagyok, hogy a HUF pénznemben való civil pénzteremtés bármilyen hatósági hozzájárulásra esélyes legyen.

xxx

A blogbejegyzésem befejezésének sokadszor futok neki, mert egyrészt túlzottan pesszimista kicsengésű, másrészt úgy érzem, hogy fontos következtetéseket mulasztottam el levonni a pénzteremtés kérdésével kapcsolatban. Nem vagyok megelégedve magammal, mert nem hoztam ki a maximumot, ami a témába benne van. Ezért nekiállok pótolni a mulasztásaimat és átfogalmazom a végét.

Összefoglalás

Úgy vélem, hogy amíg a magyar társadalom – a politikai elit akaratától függetlenül – nem képes konszenzusra jutni, addig teljes mértékben ki vagyunk szolgáltatva a politikai elit és a bankok önkényének. A politikai elit táborelvű árokásása azonban azzal a következménnyel jár, hogy kettészakadt az ország, és a népszuverenitás helyreállítására sem jelentkezik igazi igény. Ehelyett az egymással szembefordított társadalmi rétegek egymás kirekesztésére és földbe taposására törekednek. A megoldás legfőbb akadálya tehát mi magunk vagyunk. Amíg az ország kettéosztottságában nincs változás, addig milyen megoldásról lehet szó? Hiszen bármilyen megoldás nem annyira valakiért/valamiért történne, hanem sokkal inkább mások ellen! Ebben tehát nem lehet felismerni sem a közjót, sem a közakaratot.

Ebben az országban egyszerűen nem fog történni semmi a szembenálló felek csököttsége miatt. Amíg nem ismerjük fel, hogy a öncélú hatalomgyakorlásra törekvő politikai elit szándékosan osztja meg a társadalmat, és fordítja egymással szembe a különböző rétegeket, amíg önként vetjük magunkat alá a táborelvű árokásó szándéknak, addig Magyarországon nem lehet szó sem népszuverenitásról, sem társadalmi konszenzusról. Az oszd meg és uralkodj áldozatai vagyunk.

Látom, hogy az alapjövedelem digitális forradalma lehetséges volna, de mindez hiába, ha a magyar társadalom demokratizmusa erre még nem érett. Ez egy ilyen ország…