A feltétel nélküli, azaz garantált alapjövedelem (FNA) kérdése napjaink egyik leginkább progresszív gondolata, amely nem egyszerűen szociális változásokat jelent, hanem átformálhatja a világot, azaz társadalom-megújító mozgalom. Ezek nem az én szavaim, hanem Takáts Péter kulturális kreatív, szociális vállalkozó és közgazdász véleményét tolmácsolom. Azt már én teszem hozzá, ha egyáltalán felismerjük, hogy vannak bizonyos demokratikus jogaink, amelyekkel élni is lehetőségünkben áll, mint például az FNA tárgyában folyó aláírásgyűjtés. Ez tehát jórészt rajtunk múlik. De rajtunk múlik az is, hogy sikerül-e érdemi párbeszédet folytatnunk ezekről a kérdésekről és képesek vagyunk-e a saját céljainknak leginkább megfelelő utat és módot megtalálni. Az is rajzunk múlik – és ezek ismét Takáts Péter szavai – hogy sikerül-e a „munkaerő áru” dogmát ledönteni.

Jelen írásomban az FNA forrásainak és finanszírozásának kérdésével szeretnék foglalkozni. Ehhez segédanyagként egy videofilmet tudok ajánlani az olvasónak, amely Takáts Péter közgazdásszal készült még márciusban, aki ezt megelőzően részt vett egy kétnapos konferencián Svájcban, amelynek témája az alapjövedelem volt.

Takáts Péter

Írásom egyszerre próbál a garantált alapjövedelem mellett kampányolni és bírálatot is megfogalmazni. Remélem, hogy mindkettővel hasznára lehetek a jelenleg folyamatban lévő Európai Uniós aláírásgyűjtésnek.

Én már aláírtam... Támogasd Te is aláírásoddal a kezdeményezést! És mondd el a véleményedet, mert azzal a megoldási lehetőségek kidolgozását segíted elő!

A pénz rendelkezésre áll!

A riportfilmet 8:00 perctől kezdődően különösen érdemes figyelni. Ekkor hangzik el a filmben egy érdekes gondolat, ami egyszerre igaz és ugyanakkor hamis. Nagyjából így (nem szó szerint idézem): „minden Európában élő ember, aki nem hal éhen (azaz aki a mai körülmények között életben tudja tartani magát), az a létével bizonyítja, hogy az alapjövedelem rendelkezésre áll, vagyis az alapjövedelem gondolatának a felvetése reális”.

Azt eddig is tudtuk, hogy a megtermelt javak igazságosabb elosztásával a jelenleginél akár sokkal nagyobb népesség tisztességes életkörülményei is biztosíthatóak volnának a bolygónkon. Magában ebben a kijelentésben tehát nincs semmi újdonság. Viszont azt is tudjuk, hogy a magántulajdon elvén szerveződő polgári társadalomban komoly ellenállás várható minden kezdeményezéssel szemben, amely a megtermelt javak elosztásába próbál beavatkozni. Lássuk tehát, hogy milyen érveket tudunk felhoznia jövedelmek elosztási rendszerének átalakítása mellett – anélkül, hogy a magántulajdon elvét érintenénk!

A film a következőképpen folytatódik: „Aki nem hal éhen, az vagy bért kap, vagy szociális juttatásban részesül – vagy „összelopja”, de végül is azzal a jövedelemmel rendelkezik, ami ahhoz szükséges, hogy a mai világban életben tudjon maradni. Ergo – a mai rendszer alkalmas arra, hogy minden Európában élő ember kapjon alapjövedelmet. Ez a pénz rendelkezésre áll.”

Igen, ez egyrészt igaz, a pénz rendelkezésre áll! De nem biztos, hogy bele lehet tenni abba a közös alapba, amelyből az alapjövedelem kifizetésre kerül. Vagyis van pénz, de mégsincs. Nonszensz még a feltételezése is, hogy törvényesíthetjük azt az állapotot, amelyben eddig úgy kellett „összelopni” a megélhetésünkhöz szükséges „jövedelmet”. Csak kérni lehet azokat, akiktől ezidáig volt mit lopni, hogy önszántukból adják oda! Nézzük ezt a problémát egy kicsit konkrétabban!

A megélhetési bűnözés és a prostitúció

A társadalom legszegényebb rétegeiben a fiúgyereket zsebtolvajnak nevelik, a serdülő lányból pedig magától értetődő módon prostituált lesz. De szűkítsük a kört csak az utóbbira, a prostitúcióra! Kérem, hogy az olvasó ne az erkölcsi ítéletet keresse a szavaimban! Kizárólag az FNA kapcsolatában értelmezem a jelenséget. Ha már felvetettük, akkor beszéljünk is róla!

A jövedelemmel nem a prostituált rendelkezik, hanem az, aki a prostituált „szolgáltatásaiért” fizet. Ez a pénz nem akkor válik érdekessé, amikor kifizetésre került, mert addigra már prostituálódott a lány! Vajon a jövedelem tulajdonosa önszántából hajlandó volna egy közös alapba befizetni azt a pénzt, amit prostituáltakra szeretne költeni? Erre a pénzre annak érdekében volna égető szükség, hogy a serdülőkori prostitúció kialakulását megelőzzük. Hogy a lány iskolába járhasson, tanulhasson, hogy értelmes életcélt találjon magának ahelyett, hogy prostituált legyen belőle.

Ki kell mondani! Azért kell garantált alapjövedelmet juttatni mindenkinek, hogy megelőzzük a bűnöző életmód és a prostitúció kialakulását! Valljuk be őszintén, a kutyát sem érdekelné az egész kérdés, amíg nem a saját gyerekeink bűnözéséről és a saját lányunk prostituálódásának veszélyéről lenne szó! De mihelyt személyesen is érinthet bennünket a munkanélküliség és az a fajta belőle származó nyomor, amely a megélhetési bűnözés és a prostitúció melegágya, már másképp állunk a kérdéshez mi is.

Ha valaki látott már olyan anyát, aki németországi (vagy magyar, tök mindegy) „kupiból” próbálta a lányát kimenteni, az tudja, hogy miről beszélek. Meg aki látott már olyat, hogy egy család másnapi ebédje múlott azon a pénzen, amit a serdülő korú lány este az asztalra lerakott – mondván „Anyám! Itt van a mai keresetem.” – az is tudja. De aki szentül meg van győződve arról, hogy bárki találna munkát, aki nagyon akar, csak keresni kell, az nem fog az alapjövedelemre szavazni. Ő nyilván úgy gondolja, az ő serdülő korú lányát ilyen veszély nem fenyegeti. Önmagát egyébként is különbnek tartja a társadalmi átlagnál és szerinte a prostituált megérdemli a sorsát.

A megélhetési bűnözés és a prostitúció léte önmagában azt bizonyítja, hogy eddig sem volt meg a fedezet a megelőzésre a szociális ellátórendszerben. Meg az akarat sem. Ez a pénz tehát ma sem áll rendelkezésre. A mi feladatunk meghatározni, hogyan kívánunk fedezetet teremteni rá! Van ugyan pénz rá, csak valaki más zsebében. Annak a zsebében, akinek a saját „szükségletei” kielégítésére éppen prostituáltakra van szüksége. Miért is adná ő oda ezt a pénzt pont egy olyan alapnak, amelynek célja a prostitúció megelőzése? Helyette nekünk kell a döntést kierőszakolnunk, akik a saját lányainkat féltjük ettől a jövőtől.

A felismerésnek kell megszületnie, hogy egy egészséges társadalom megteremtésének költségeit be kell építeni a termékek és szolgáltatások árába, mint ahogy például a környezetszennyezés költségeit!

Miből lesz rá fedezet és az mire lesz elég?

A riportfilm 19:30 perc után kezdi bemutatni, hogy tételesen miből épül fel a garantált alapjövedelem fedezete. Itt csak futólag említem, mert a videóban ez nagy jól kidolgozott. Az FNA fedezete lényegét tekintve két részből áll: egyrészt a vállalatok (munkáltatók) által megspórolt munkabér és járulékai jellegű befizetéséből (az alapjövedelem-adóból), másrészt a szociális ellátórendszer felszabaduló és az FNA keretébe átsorolt alapjaiból. Illetve ehhez jön még egy harmadik forrás: az óriási méretű Social Welfare ellátórendszer szükségtelenné válik, adminisztrációs költségek szabadulnak fel, melyek szintén az alapjövedelem fedezete körébe sorolhatók át.

Úgy vélem, hogy a fentiekből egyedül a vállalatok által megspórolt munkabér és járulékai szorulnak magyarázatra. A riportfilmben ez is tökéletes magyarázatot kap. Az alapjövedelem bevezetése után az aktív dolgozók a korábbi munkabérüket két részletben kapják meg. Egyrészt alapjövedelmet kapnak, mely a továbbiakban nem a vállalat termelési költsége. Másrészt az alapjövedelem feletti részt mint bérkülönbözetet kapják meg. A továbbiakban ez lesz a munkabér és ez lesz a munkáltató számára a termelési költség. A vállalat számára tehát az alapjövedelemre eső bér és járulékai erejéig megtakarítás képződik (mivel a termékek és szolgáltatások árát változatlan szinten kívánjuk tartani), amelyet köteles befizetni az alapjövedelmet kezelő bank számlájára.

A koncepció problémája

Az elmondottakból világosan látszik a koncepció problémája. A jelenleg meglévő szociális alapokhoz képest a vállalati befizetések semmiféle többletet nem jelentenek. Ebből a szempontból irreleváns, hogy a munkabérek egy részét alapjövedelemnek neveztük át. Az alapjövedelem szempontjából ugyanis nem az aktív munkavállaló réteg jelenti a problémát, hanem a munka világából kiszorult és nélkülöző ellátatlan népesség. A gazdag országokban, ahol a történelmileg kialakult munkabérek elég magasak, ott jelenleg is viszonylag magas színvonalú szociális ellátórendszer működik. Ott jó eséllyel megteremthető az alapjövedelem fedezete is. Tehát ezekben az országokban sokkal inkább arról van csak szó, hogy alanyi jogon lehessen megkapni azt, ami eddig is járt. A szegényebb országokban, ahol a munkabérek alacsonyak, ahol a szegénység és a nyomor súlyos kérdés napjainkban is, ott a szociális ellátórendszer működésének ma sincsenek meg a feltételei, ott az alapjövedelem bevezetésének lehetősége is kérdőjeles. Ezekben az országokban nemcsak arról van szó, hogy alanyi joggá váljon az, ami eddig is járt, hanem sokkal inkább arról, hogy az emberhez méltó megélhetés feltételeit végre összegszerűen is a munka világából kiszorulók rendelkezésére bocsássák. Ezt megvalósítani egy teljesen más, egy sokkal nagyobb feladatot jelent.

Nagyon vigyázni kell az olyan kijelentésekkel, hogy az alapjövedelem a gazdaság teljesítőképességének függvénye (29:25), mert ezzel máris legalizáljuk a törekvéseket, hogy az alapjövedelem formális összegű lesz és nem fogja elérni a létminimumot! Nem is érdemes nekivágni a feladatnak, ha úgy gondoljuk, hogy a létminimum garantálása reális célként nem tűzhető ki, mert ezzel más megoldások elől vesszük el a lehetőséget.

Észre kell vennünk, hogy az előző fejezetben részletezett források közül egyedül a szükségtelenné váló Social Welfare ellátórendszer felszabaduló adminisztrációs költségei jelentenek többletet. Fogalmam sincs, hogy mire lesz ez a többlet önmagában elég, de meglehetősen szkeptikus vagyok abban a tekintetben, hogy a jelenlegi szociális problémák összessége ebből megoldható volna. Azt pedig egyenesen kétségbe vonom, hogy mindössze ennyire alapozható volna az alapjövedelem koncepciójának jövőbeni fenntarthatósága.

Lehet, hogy Svájcban működőképes volna egy ilyen rendszer – ideig-óráig. De Magyarországon még arra sem volna elég, hogy a 47 ezer Ft közmunkadíjat az alapjövedelem rangjára emeljük. Pedig már ez is jelentős vívmány volna, csak éppen a létminimumra sem volna elég. Nem szűnne meg a megélhetési bűnözés és a prostitúcióra való kényszer sem! Vagyis az alapjövedelem meghirdetett célja, hogy a létminimumot garantálja, nem teljesül. Még a „tittytainment” ( a kapitalista cucli, a mátrixra kapcsolás) sem valósulna meg, nemhogy a „basic income” (a filmben erről 3:50 és 5:04 között van szó). Csupán átneveztük a megalázó segélyeket és levettük a kormányzat válláról a gondoskodás felelősségét.

Az alapjövedelem koncepciójának fenntarthatósága

Azt sem jelenthetjük ki, hogy egy olyan gazdag országban mint Svájc, ez a rendszer hosszú távon fenntartható volna. Pontosan a gazdasági koncepció hiányzik a rendszerből, aminek ezt biztosítania kellene. Ha ugyanis trendjében tovább csökken a foglalkoztatottság, akkor trendjében csökkennek a munkáltatói befizetések (mind a bérek és járulékai, mind alapjövedelem-jellegű adó formájában) és nő a munka világából kiszorultak aránya. A növekvő munkanélküliség jövőbeni alapjövedelmének elméletileg sincs meg a fedezete a koncepcióban. Az alapjövedelem fedezetének a várható trendek figyelembevételével is biztosíthatónak kell lennie! Ad abszurdum akkor is, ha a munkanélküliség 100%-os. Következésképpen a vállalatok által fizetendő alajövedelem-adó mértékét éppen az aktuálisan alkalmazott aktív munkavállalói létszámtól nem lehet függővé tenni! Hiszen ahogy csökken az alkalmazotti létszám, úgy kell nőnie a vállalati befizetéseknek!

Ez az ellentmondás csak úgy oldható fel, ha a csökkenő alkalmazotti létszám ellenére azzal arányosan nő az aktív dolgozók munkabére után befizetett adók és járulékok és egyben az alapjövedelem-adó összege is. Ugyanahhoz a következtetéshez jutok, amihez korábban is. Nem mondhatjuk azt, hogy a technikai-technológiai haladás hozadéka egyedül a tőketulajdonost illeti, hiszen az a társadalmi termelés közös hozadéka. Nőtt az élőmunka hatékonysága és ennek a munkabérekben arányosan tükröződnie kell! Hiába dolgozik kevesebb ember a termelésben, nekik képesnek kell lenniük a Föld egész inaktív népességét eltartani a munkájukból!

Ez a felismerés az, ami hiányzik az alapjövedelem koncepciójából. A kizsákmányolásról van szó, annak felismeréséről, hogy a tőketulajdonos a technikai-technológiai fejlődés összes hozadékát nem sajátíthatja ki! Ezt ki kell mondani, néven kell nevezni!

Sajátosan magyar problémák

Ha feltételnek tekintjük, hogy az alapjövedelem legalább a létminimumon való megélhetés feltételeit biztosítani hivatott, akkor egy olyan (fél)perifériális országban mint Magyarország az alapjövedelem bevezetése még az aktív munkavállalók körében is megoldhatatlan feladat. Egyszerűen azért, mert a minimálbér alacsonyabb a létminimumnál. Magyarországon a kizsákmányolás eljutott erre a szintre. De ha valahogy sikerül is a minimálbért a létminimum szintjére emelni, akkor is az a helyzet áll elő, hogy ez a munkavállaló a garantált alapjövedelemért dolgozik. Jogosan merül föl a kérdés: ki az a marha, aki az alapjövedelemért dolgozni fog, miközben azt munka nélkül is megkapná?

Mindebből az következik, hogy az alapjövedelem bevezetése Magyarországon automatikusan fel fogja hajtani a munkabéreket. Ennek én őszintén örülök! Végre változik a munkaerőpiaci béralku-pozíció! Még akkor is örülök ennek, hogy tudom, ezzel a magyar gazdaság versenyképessége romlik. Mert a magyar gazdaság az egészségtelen bérarányoktól eleve beteg.

De egy a lényeg, egy olyan (fél)perifériális országban mint Magyarország, a garantált alapjövedelem bevezetése szándékaink ellenére áremelkedéssel fog járni. Ha nem tudjuk ezt elfogadni, akkor inkább neki se vágjunk az egésznek!

Itt most terjedelmi okokból meg kell állnom! A garantált alapjövedelemmel kapcsolatos gazdasági koncepciómat önálló blogbejegyzésben fogom összefoglalni. Elöljáróban csak annyit közlök, hogy a feltételhez nem kötött alapjövedelem bevezetését a munkához való jog kérdésének alkotmányos garanciája mellett tartom csak lehetségesnek, amely biztosítani hivatott, hogy minden ember, aki dolgozni szeretne, az a munkaidő csökkentése révén munkához juthasson. Ez az, ami biztosíthatja egyrészt a tisztességes szintű munkabéreket, másrészt az elfogadható összegű FNA fedezetét jelentő adó- és járulékbefizetéseket.