FNA és a munkához való jog

Bokros Lajos és az alapjövedelem

2016. június 13. 18:00 - aL_Ex

A svájciak nem hülyék, de ebből még nem következik, hogy Bokros Lajosnak igaza van!

 

Bokros Lajos egy épületes cikket jelentetett meg a Modern Magyarország Mozgalom honlapján Hülyék-e a svájciak?címmel. Természetesen a svájciak nem hülyék, de ebből még nem következik, hogy Bokros Lajosnak igaza van! Sőt, akár azt is mondhatjuk – ha már a szerző ilyen alpári szót használt –, egyáltalán nem biztos, hogy a szerzőre, saját magára ez a minősítő jelző nem állná meg a helyét.

1.jpg

A „csomagjáról” elhíresült Bokros Lajos

Nézzük csak szép sorjában a szerző kifejtett véleményét! Kezdi ezzel az állítással:

„Nincs kétségem afelől, hogy hazánkban a politikai hazugságok által erőteljesen félrevezetett nép örömmel megszavazna egy ilyen javaslatot. Emlékezzünk vissza: nyolc évvel ezelőtt a magyar társadalom többsége megszavazta a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlését. Boldog, délibábos álom, szivárványos illúzió.”

Hazánkban a közvélemény a politikai hazugságok által valóban erősen félrevezetett (hiszen például Bokros úr is ezt teszi, ő már csak tudja), de mégsem gondolom, hogy megszavazna egy ilyen javaslatot, hiszen rengeteg tisztázatlan kérdés van még az alapjövedelem körül. Még a koncepciót sem tekinthetjük kiforrottnak, én magam például bírálom. Ráadásul a jobboldali szavazók között elterjedt az alapvetően szegénységellenes szemlélet. Ezt csak megemlítem, mert eddig ez csak véleménykülönbségként értékelhető, és mondanivalóm szempontjából nincs jelentősége.

De annak már van jelentősége, amilyen aspektusban a szerző a vizitdíjas népszavazást emlegeti. Hát hogyne, hiszen a szerző egy neokonzervatív politikus, aki szerint a vízdíj, a kórházi napidíj és a tandíj egy magától értetődő dolog, az ellenvélemény pedig csak népbutítás következménye lehet. Arra nem is gondol a szerző, hogy az elszegényedő választópolgár nem tett egyebet, mint az önnön érdekeit, a szocializmus utolsó vívmányait védte. De azt sem veszi figyelembe a szerző, hogy bizony a valóságtól elszakadt szocialista bérekkel futottunk neki a kapitalista restaurációnak, és ugyan miből fizetné a népszavazás tárgyát képező díjakat a polgár?

„A valóság az, hogy hazánkban az egy főre jutó nemzeti jövedelem még ma sem haladta meg a nyolc évvel ezelőtt kirobbant pusztító válságot megelőző szintet.”

Ez ténymegállapítás, ezen nem lehet vitatkozni. De itt is hiányzik az elemzés, és az okok felsorolása. Az egy főre jutó nemzeti jövedelem alacsony szintje ugyanis többek között azzal magyarázható, hogy hazánkban alapvetően a fizetőképes kereslet hiánya a gátja a gazdaság élénkülésének. Azaz visszajutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy Magyarországon elmaradt a bérfelzárkóztatás. És ebben a szerzőnek a nevéről elhíresült csomagja révén személyes felelőssége is van.

 „Mi a különbség Svájc és Magyarország között? Egyrészt az, hogy Svájcban az egy főre jutó nemzeti jövedelem több, mint négyszer akkora, mint nálunk. Másrészt az, hogy Svájc népe érti, mi az alapja a jólétnek és a gazdagságnak.”

Közönséges neokonzervatív demagógia, ami ebben az idézetben megfogalmazódik. Gazdag László 2010 évi adatai szerint amíg az egy főre jutó GDP az EU-27 átlag 62%-a, addig a reálbérszínvonal az EU-27 átlag 22%-a. Ebből látszik, hogy a magyar gazdaság a kizsákmányolás adott szintjéhez képest durván háromszor jobban teljesít az EU-27 átlagánál. De pontosan kiszámolható az is, hogy Magyarországon a kizsákmányolás foka 82 százalékkal meghaladja az EU-27 átlagát.

De az idézet utolsó mondatából kiderül az is, hogy a szerző NEM érti, mi az alapja a jólétnek és a gazdagságnak. Vajon a szerző tud róla, ha a bérek magasabbak volnának, akkor a GDP is magasabb volna? Számomra nem úgy tűnik… De nézzük innen tovább!

„… Svájc népe érti, mi az alapja a jólétnek és a gazdagságnak. Semmiképpen sem a fedezetlen osztogatás. Ha valaki ilyet javasol, akkor nem tagadhatja le, hogy az adókat az égbe készül emelni.

Június 5-én a magas adókra mondott nemet a svájci társadalom.”

A fedezetlen osztogatásról szóló mantrát jól ismerjük már az „átkos szocializmusból” is. Ebből az idézetből egyértelmű, hogy a szerző nem ismeri (vagy nem érti) Liska Tibor nézeteit, mely szerint minden állampolgárt megilleti a társadalmi öröksége. A szocializmusban pedig társadalmi tulajdon volt. Szó sincs fedezetlen osztogatásról. Minden állampolgár csak a saját társadalmi örökségének, mint tőkének a kamatait kéri (de helyesebb volna a követelés szót használni) kifizetni számára akkor, amikor alapjövedelmet folyósítanak!

Mi nem kérjük a politikai elittől ennek a jogunknak az elismerését, hanem követeljük! És Bokros Lajos ne osztogasson semmit se nekünk (ráadásul ne fedezetlenül), mert ebbe a kérdésbe nincs joga beleszólni! Ebben a kérdésben ő itt senki, és semmi. Egyedül a saját alapjövedelméről van joga nyilatkozni.

Tévedés, hogy itt a magasabb adókról van szó! A rendszerváltás során a társadalom minden egyes tagjától kisajátított társadalmi örökség kamatainak a kifizetéséről van szó! Amit persze a kizsákmányoló osztály ismét csak szeretne kisajátítani. Bokros Lajos pedig szervilis módon a kizsákmányoló osztály érdekeinek a védelmében működik közre.

Már a felvetés ellen is tiltakozom, ha bárki, akár a PM (Párbeszéd Magyarországért), a tőkejövedelmek megadóztatása helyett általában beszél adóemelésekről. Hiszen a társadalmi fogyasztást összértékben növelni nem lehet a személyi jövedelmek adójának az újraelosztása révén, mert a fogyasztás és felhalmozás arányában kell elmozdulást elérni a fogyasztás javára. Ez nem is lehetséges másképpen, mint a felhalmozás mérséklésével, azaz a kizsákmányolás visszaszorításával.

„Nos, a magas adókra a magyar társadalom is szívesen mondana nemet. Közben pedig igent mondana az ingyenpénzre. Ellentmondás?”

Hogyne volna ellentmondás! De az a szerző szavaiban van. Nem veszi észre, hogy már az Európai Központi Bank is ejtőernyős pénzekről beszél, amit közvetlenül a fogyasztóknak juttatnának, hogy ilyen módon élénkítsék a gazdaságot? Nem veszi észre, hogy már az IMF kutatói is arról beszélnek, hogy a neokonzervatív monetáris szigort súlyos felelősség terheli a kialakult globális válságért?

bokrosl.jpg

Ezt a véleményt komolyan tetszett gondolni?

Ez volna a modernitás, ami a Modern Magyarország Mozgalmat jellemzi? Csodálkozom, hogy ilyen begyöpösödött nézetekkel (tudással, ismeretekkel) rendelkező személyek ma Magyarországon mérvadó politikusok lehetnek.

Amiről nem szóltam a szerző cikkével kapcsolatban, arról nem is érdemes szólni, mert csak a szerző alapvető tájékozatlanságát és/vagy rosszindulatát fejezi ki a kérdésben.

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alex-fna.blog.hu/api/trackback/id/tr98806920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

David Bowman 2016.06.16. 19:32:21

Óvatosan ki kéne próbálni ezt az alapjövedelem dolgot. Rajtam kezdhetnék.