Az utóbbi időben örömmel tapasztalom, hogy pro és kontra egyre többet foglalkozunk az alapjövedelem kérdésével. Nagyon helyes, hogy erről vitatkozunk, így érlelődik az álláspontunk. Viszont nagyon sajnálatosnak tartom a kérdésben tapasztalható alapvető tájékozatlanságot, amit – valljuk be – a politikai elit részéről motiválhat akár tudatos félrevezetési szándék is. Ha nem így volna, akkor ugyanis félelmetes dilettantizmust kellene feltételeznem róluk.
Nekem ugyanis az a véleményem, hogy a Párbeszéd Magyarországért (PM) által felkarolt alapjövedelem koncepció valójában egy neoliberális elképzelés, amelyet baloldali kamuflázsként használva próbál a PM – amely minden ellenkező híresztelés ellenére liberális párt – politikai tőkét kovácsolni önmaga számára, azaz népszerűségre szeretne szert tenni a választópolgárok előtt. Az átlagember pedig, akivel a közösségi médiában találkozni, olyan nagyon szeretne márt valami változást látni a belpolitikában, hogy mindegy neki akár az alapjövedelem összege, akár a leendő új törvényben megfogalmazandó „apróbetűs rész”, csak történjen már valami. Arra nem gondol senki, hogy szándékainkkal ellentétes eredményt is érhetünk el. Az állampolgár szintjén már csak a vágyaink dominálnak. Ilyen mélyen már senki nem akar belemerülni a gondolatokba.
A magam részéről viszont nem vagyok hajlandó jóhiszeműséget feltételezni egyetlen politikusról sem akkor, ha egyenes kérdésekre nem kapok választ. A válasz elől a kitérés nem lehet másmilyen, csak tudatos.
Ezt a blogbejegyzést egy tisztázó jellegű írásnak szánom, amelyben nagyon közérthetően szeretném megfogalmazni, hogy milyen problémákat látok az alapjövedelemmel kapcsolatban felmerülni. Hátha ez használ, és sikerül felébreszteni az önmagát rózsaszín álomvilágba beleringató közvéleményt.
A neoliberális alapjövedelem konzerválja a nyomort
Ennek a blogbejegyzésnek a megírására egy politikailag igen széles látókörű személy, egy volt NolBlogos társam hozzászólása késztetett, amelyet szó szerint idézek, annyira egyetértek vele.
„Magyarországon a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével elérnénk azt, hogy a nulla-jövedelmű emberek ne haljanak éhen, de egyúttal konzerválnánk a nyomort és folytatnánk a társadalmi és nemzeti lecsúszást.”
Így igaz! Ha az alapjövedelem a neoliberális elvek szerint valósul meg, ez fog történni! Csak két nevet említek az alapjövedelem gondolatának felvetői közül: Zbigniew Brzezinski és Milton Friedman. Elég meggyőző érv ez arra, hogy joggal gondoljam, ez bizony neoliberális gondolat a javából, bármilyen köntösbe csomagolják is? Azaz igenis félő, hogy nem a társadalom jár jól az alapjövedelem bevezetésével, hanem egyedül a tőketulajdonosok, mert törvényesíti a munka világából való kirekesztést és egyúttal a kizsákmányolást.
Zbigniew Brzezinski (balra) és Milton Friedman (jobbra)
Az alapjövedelem finanszírozása hosszú távon fenntarthatatlan
Az alapjövedelem finanszírozása hosszú távon ugyanúgy fenntarthatatlan, ahogy a társadalombiztosítás jelenlegi rendszere is az. Hiszen ez utóbbi csődjét is az aktív munkavállalói létszám csökkenése, azaz a munkanélküliség növekedése okozza. Ehhez hozzájárul még a társadalom elöregedése is, ami azt jelenti, hogy a népesség átlagos élettartama kitolódik. Bár ez a tendencia a nyomor fokozódásával a jövőben könnyen lehet, hogy megfordul.
Elképesztő az a farkasvakság, ahogy a politikai elit nem képes belátni, hogy az a fedezet, ami ma az alapjövedelemre úgy tűnik, hogy rendelkezésre áll, az néhány év múlva már biztosan nem lesz elegendő – csak egyedül a munkanélküliség növekedése okán. Idő kérdése csak, hogy az elképzelt rendszer becsődöl.
A másik elképesztő hazugság a politikai elit részéről úgy kommunikálni a lakosság felé az alapjövedelem finanszírozásának kérdését, hogy az alapjövedelemben a társadalmi szolidaritás nyilvánul meg. De a leginkább megdöbbentő, hogy ők komolyan is képzelik ezt. Tételesen kiszámolják, hogy melyik jövedelmi rétegtől (decilistől) mennyi jövedelmet kell elvenni ahhoz, hogy a rászoruló legszegényebb rétegeknek érdemben valamit adni is tudjanak. És hozzáteszem, hogy a vita egy nevetséges összegről szól, amit én személy szerint az alapjövedelem eszméje megcsúfolásának tartok.
Meg is kérdezte egy olvasó az egyik blogbejegyzésem vitájában: komolyan gondoljuk, hogy ez élénkíteni fogja a gazdaságot? Ami fogyasztást az egyik társadalmi rétegtől elveszünk, és a szegényeknek odaadjuk, az képes élénkíteni a gazdaságot? Hiszen amikor a kizsákmányolásról beszélünk, akkor sem a tőkések saját (luxus) fogyasztására gondolunk. Bár nyilván az is egy tétel, és az sem kevés, de arányaiban eltörpül a kisajátított profithoz képest.
De ezzel a szemlélettel, ahogy a politikai elit a különböző decilisek között rakosgatja az egyik rétegtől a másikhoz a jövedelmeket, csak azt éri el, hogy szétveri még a maradék társadalmi szolidaritást is. Beleülteti az emberek fejébe a gondolatot, hogy ő ugyan nem fog az ingyenélőkre/naplopókra dolgozni. És abból a szempontból igaza is van, hogy miközben őt is sújtja a dolgozói szegénység, és sokan még 10-12 órai munkából sem tudják a szükségleteiket kielégíteni, eközben a munka világából kirekesztett prekariátus réteget nem engedik a munkához hozzáférni. Éppen ezért hangsúlyozom én ki az alapjövedelem elképzelt rendszerének ezt az igazságtalanságát, valamint azt, hogy ez a társadalmi igazságtalanság a szolidaritást szétveri.
Kérdezem én, a politikai elit a társadalmi szolidaritással akarja megoldani azt a szociális válságot, amit a tőkés kizsákmányolás okoz? Ez nonszensz! Ha valaki ezt komolyan gondolja, akár azt is állíthatná, hogy a tőkésosztály a szolidaritás jegyében zsákmányolja ki a társadalmat. Mióta hívják a kizsákmányolást szolidaritásnak?
A kizsákmányolásról
Sajnos erről is kell beszélni, mert akadnak bőven, akik komolyan gondolják, hogy a munkanélküliek csak örülnének, ha valaki kizsákmányolná őket. És persze ugyanők komolyan gondolják azt is, hogy aki alapjövedelmet kap, az kizsákmányolt nem lehet. Még az értelmiségiek között is akad ilyen vélemény. Nevezzük őket egyszerűen a kapitalizmus apologétáinak!
Szerintem a kizsákmányolás nemcsak az előállított értéktöbblet kisajátítását jelenti, és nemcsak a munkaadó-munkavállaló viszonylatában értelmezhető. A kizsákmányolás ma már az állam közreműködésével, társadalmi méretekben valósul meg. Úgy vélem, hogy kizsákmányolásnak nevezhető minden olyan társadalmi magatartás, ami a másik ember megrövidítését, jogainak csorbítását, kihasználását, kifosztását, kirablását stb. jelenti. Ide sorolom azt is, amikor egy nyugdíjas nem kapja meg egy hosszú munkás élet során befizetett járulékok diszkontált értékét. Azt is, amikor egy beteg ember nem kapja meg az elvárható egészségügyi ellátást. Vagy azt, hogy a tanulóifjúság nem részesül színvonalas oktatásban. És természetesen azt is, amikor a munkanélküli segélyét is annyira megrövidítik, hogy abból emberhez méltó módon lehetetlen megélni. Ebből a szempontból kizsákmányolt a közmunkás is. És kizsákmányolt lesz az alapjövedelemben részesülő munkanélküli is, ha a munka világából ki van rekesztve.
De mondok egy nagyon egyszerű példát a kizsákmányolásra: az államadósságról beszélek. Az állam fölveszi a hitelt, abból a vállalkozói réteget (holdudvart, a haveri kört) segélyezi munkahelyteremtés és vállalkozásélénkítés ürügyén, visszafizetni meg a mi adóinkból fogja. Hát mi ez, ha nem kizsákmányolás? Az állam a mi zsebünkből teszi át a pénzt az oligarchák zsebébe. De azzal sem állítok semmi meglepőt, ha azt mondom, hogy a nemzetközi pénzvilág is kizsákmányol bennünket azáltal, hogy az államot adósságcsapdába kényszerítette. A mi adóforintjainkat szedi ki a zsebünkből! Így működik a pénzszivattyú, minek révén a kizsákmányolás ma már globális kapitalista jellegű. Áramlanak az adóforintjaink a nyugati bankokba. Akad olyan, aki kétségbe meri vonni, hogy ez kizsákmányolás?
És akkor még akad, aki azt állítja, hogy a munkanélküli nincs kizsákmányolva. Vagy, hogy az alapjövedelem kizárja a kizsákmányolás lehetőségét. Én meg azt mondom, aki ilyen blőd kijelentést tesz, az kizárja a lehetőségét is, hogy értelmes emberként tartsam számon.
Sajnálom, de a kizsákmányolás fogalmával újra meg kell barátkozni! Kár volt a rendszerváltáskor Marx Das Kapital című művét a szemétbe dobni.
A kizsákmányolásról közérthetően
A kapitalizmus apologétái sokan vannak, a mainstream liberális filozófiával a rendszerváltás után ez általános felfogássá vált. Ők vakon hisznek abban, hogy a szabadverseny, amit a profitérdek vezérel, az mindnyájunk érdeke – beleértve még azokat is, akik a munkájukat elvesztették. Hiszen a liberális felfogás szerint a munkahelyteremtés az közérdek, az pedig a profitból lesz. Az ő számukra is meg kell próbálnunk közérthetően megmagyarázni, hogy mi is a kizsákmányolás.
Tamás Gáspár Miklós definícióját szabadon idézem. A kizsákmányolás egy olyan emberi akarattól független öncélú tőkeakkumulációs automatizmus, amely könyörtelenül gázol át mindenen és mindenkin. Ebben a definícióban az automatizmus a szabadverseny eredménye, aki nem vesz részt benne, az a versenyben alulmarad. A verseny tehát egy objektív kényszerítő tényezőnek tekinthető. Ezért is állítjuk azt, hogy a folyamat az emberi akarattól független. Olyan értelemben azonban már nem tekinthető az emberi akarattól függetlennek ez a dolog, hogy ezt a piaci automatizmust a politikai szférának volna a feladata ésszerű korlátok közé szorítani. Hogy a politikai szféra ezt nem teszi, ismét csak azt bizonyítja, hogy a polgári demokráciában létezik olyan háttérhatalom, amely ebben meggátolja. Az pedig még a jövő kérdése, hogy a népszuverenitás a társadalom demokratikus többségi akarata alapján felül tud-e kerekedni ezen a háttérhatalmon.
Ideje kimondani azt, hogy nincs semmiféle munkahelyteremtés, mert ha megépül egy új gyár, a gépesítés, az automatizálás és a robotizálás eredményeképpen azzal is csökkenni fog a termelés élőmunka-szükséglete, azaz munkahelyek szűnnek meg. A mai világban ez egy nyilvánvaló paradoxon. A tőkeakkumulációs automatizmus éppen azért öncélú, mert a valós cél immár nem az emberi szükségletek minél magasabb színvonalú kielégítése, hanem a beruházásokhoz szükséges minél magasabb profit.
Ideje azt is kimondani, hogy nem létezik a gazdaságélénkítés sem. A öncélú tőkeakkumuláció már elért egy olyan szintet, hogy hiába valósítanak meg új beruházásokat, és hoznak létre új termelőkapacitásokat, mert a világpiac olyan mértékben telített, hogy nem tudnak több terméket értékesíteni. A jövedelmek kisajátítása ért el olyan szintet, hogy már a fizetőképes kereslet hiánya lett a gátja a gazdaságélénkítésnek. A megvalósuló szuperkizsákmányolás miatt már a profit értékesülése lehetetlenül. Ez az álláspont fogalmazódik meg a modern német értékkritikus marxizmus (a Wertkritik iskola) nézeteiben.
A kapitalizmus kizsákmányoló jellegéből fakadón olyan szükségletek kielégítésével nem foglalkozik, amelyek mögött nem áll fizetőképes kereslet. Ebben az értelemben a jóléti társadalomban nem minősül fogyasztónak sem a munkanélküli, sem általában a szegénység. Az alapjövedelem meghirdetett célja, hogy forrást biztosítson ezeknek a rétegeknek a fogyasztásához.
Mint a fentiekben láttuk, a személyi jövedelmek újraelosztása ehhez átmenetileg biztosíthat ugyan forrásokat a társadalmi szolidaritásra hivatkozva (ha ugyan megszavazzák), de hosszú távon egészen bizonyosan nem fenntartható egy ilyen rendszer. Az alapjövedelem a meghirdetett céljait csak akkor képes betölteni, ha a fogyasztás és felhalmozás arányában eltolódást képes létrehozni a fogyasztás javára. A felhalmozás alatt a beruházást és a megtakarítást egyaránt érteni kell! Márpedig a személyi jövedelmek újraelosztása ebből a szempontból irreleváns. Az egyiktől elveszünk, a másiknak odaadjuk, az eredmény semmi.
Vagyis egyértelműen az öncélú tőkeakkumulációs automatizmus (a kizsákmányolás) érvényesülése során kisajátított tőkejövedelmek (a profit) visszapótlásáról kell, hogy szó legyen! És ez az, amiről senki nem akar beszélni. Ezt a problémát nem lehet a személyi jövedelmek újraelosztásával megoldani. Elméletileg eleve hibás megközelítés.
Ezek után remélem, hogy az olvasó érti, miért neveztem az alapjövedelem magyarországi koncepcióját neoliberálisnak! És gondolom, az olvasó belátja azt is, miért voltam kénytelen egyetérteni a hozzászólással, mely szerint „Magyarországon a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével elérnénk azt, hogy a nulla-jövedelmű emberek ne haljanak éhen, de egyúttal konzerválnánk a nyomort és folytatnánk a társadalmi és nemzeti lecsúszást.”
Ennél egyszerűbben nem hinném, hogy a kizsákmányolás bizonyítható volna, mint a fogyasztás/felhalmozás arányára rámutatva. Azt pedig nem szükséges bizonyítani, hogy a kettő aránya az öncélú tőkeakkumulációs mechanizmus tükröződése. Aki tudja, cáfolja az érvelésemet!
De nehogy elkezdjen valaki azzal érvelni, hogy a fogyasztás növelése a jövő felélése volna, mert a jelenlegi állapot már eleve egészségtelen. A globális kapitalizmus már felélte a jövőnket.
A munkához való jogról és a munkaidőcsökkentésről
Számtalanszor írtam már erről, itt nem kezdem el újra kifejteni. Akit érdekel, ebben a blogban több cikket is talál, amelyben bővebben olvashat róla. Beérem annyival, hogy rámutatok, a termék árába be kell építeni a munkanélküliség felszámolásának társadalmi költségeit. Ez a termék árában megtestesülő jövedelmi arányokat változtatja meg a fogyasztás javára. Pontosan arról van szó, amiről a fentiekben írtam.
De egy szempontból mégis többről van szó, mert a munkaidőcsökkentés révén a fékek és ellensúlyok automatizmusa jelenne meg a gazdaságban. Ami azt jelenti, hogy jövőben eleve megakadályozná az öncélú tőkeakkumuláció újbóli kialakulását. Hiába érne el az öncélú robotizálással egy gazdasági szereplő versenyelőnyt a konkurenciával szemben, ha a munkaidőcsökkentés révén ez a gazdasági előny elvész.
A cél éppen ez volna. A robotizáció csak akkor legyen cél, ha az emberi munkát könnyíti meg, de ne a dolgozó embert szorítsa ki a munka világából. Ez az öncél ugyanis azonnal megszűnik, ha annak hasznából maga a dolgozó is részesedik. Például a vezető nélküli autó navigációs rendszere termelhet hasznot a taxisofőrnek is.
Globális párbeszédre van szükség
Mielőtt valaki lehurrogná a fejemet, sietek kijelenteni, hogy a munkaidőcsökkentéssel szemben csak egyetlen érdemi érvet lehet felhozni, hogy a nemzetközi versenyképességét rontaná annak az országnak, amelyik egyoldalúan vezetné be. Ez az érv jogos. Ezt kivédeni csak úgy lehetséges, ha az egész világon egyszerre történik meg a bevezetése.
Mindebből következően globális párbeszédre van szükség az egész kérdéskörben. A globális kapitalizmus neoliberalizmusa ellen harcolni csakis globális (értsd internacionalista) összefogással lehet. Ennek alapján úgy vélem, hogy az alapjövedelem nem egyhamar kerül bevezetésre Magyarországon. De azt biztosnak tartom, hogy amíg ilyen mértékű politikai mellébeszélést folytat a politikai elit a kérdésről, addig nem lehet számítani arra, hogy a népszavazás a bevezetés mellett foglal állást.
Záró gondolatként már csak annyit jegyeznék meg, hogy bár Scheiring Gábor cikkéből az derül ki, hogy ismeri, sőt elismeri a kizsákmányolás fogalmát, és feltehetően ezért is beszél barbárságról, de a Párbeszéd Magyarországért (PM) kommunikációja mégis a társadalmi szolidaritásra hivatkozva alapvetően a személyi jövedelmek újraelosztására épül. Az egész kommunikációból nem derül ki, hogyan fog a fogyasztás és felhalmozás aránya a fogyasztás javára megváltozni.
Már az a gondolat is megfordult a fejemben, mintha a PM titokban nem is törekedne az alapjövedelem bevezetésére. Ugyan kampányol mellette, de mintha gondosan ügyelne arra, hogy a „nemzeti oldal”, elsősorban a szélsőjobb nehogy megszavazza azt. Azaz úgy törekedhet egy kis látványos baloldaliságra, hogy nincs benne semmi kockázat.
