FNA és a munkához való jog

Az FNA és a teljes foglalkoztatottság számtanpéldákkal

2016. március 13. 22:00 - aL_Ex

 

Jelen cikkem eredetileg 2013. november 3-án jelent meg A NolBlog felületén. Akkor még fogalmunk sem volt arról a népvándorlásról, amely 2015-ben veszi kezdetét, így írásomban erre nem térhettem ki, de annak érvényén ez mit sem változtat. Ahol munkanélküli tömegekről írok, ott bele kell érteni a menekülteket is, mert meggyőződésem szerint a bevándorlók számával párhuzamosan fog nőni a munkanélküliek száma is, hiszen a bevándorlással nem nő sem a munkahelyek száma, sem a vásárlóerő.

Meg szeretném jegyezni azt is, hogy külföldön élek, és fogalmam sincs, hogy például mennyi ma Magyarországon az ÁFA, vagy a munkabérek járulékai. A béreket és a nyereséget terhelő adókkal sem vagyok tisztában, így mindezekről mélyen hallgatok, illetve szándékosan nem veszem őket figyelembe. Mindez a számítás eredményét nem lényeges mértékben befolyásolja, a számítás menetét pedig egyáltalán nem érinti.

Meg szeretném jegyezni továbbá azt is, hogy sajnos a NolBlog 2016. január 31-én megszűnt, így sem jelen blogbejegyzésem, sem annak előzményezett írásai ott nem érhetők el.

 

 

A Facebook-csoportban ígértem, hogy bebizonyítom, a termelőeszközök magántulajdonán alapuló piacgazdasági viszonyok között is lehetséges a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) bevezetése és a teljes foglalkoztatás együttes megvalósítása. Ezt szeretném egy frappáns számtanpéldával bizonyítani.

Az alapjövedelem és a munkához való jog kérdéskörével több írásomban foglalkoztam már. Leírtam, hogy nem vagylagos kérdésekről van szó, hanem szorosan összefüggő fogalmakról. Tévesnek tartom még a koncepciót is, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséről aláírásgyűjtést folytatunk, de közben egyetlen szó sem esik a munkához való jogról. Írtam az alapjövedelem finanszírozásának kérdéseiről is. Jelen írásom közvetlen előzménye mégis egy egyszerű számtanpélda, amelyben azt próbáltam bemutatni, hogy a teljes foglalkoztatottság ára akár a jelenlegi irreálisan magas 27% ÁFÁ-ból megspórolható volna.

Tovább szeretném folytatni ezt a sorozatot, mégpedig azzal a szándékkal, hogy rámutassak, mindkét probléma megoldása a pénzügyi fedezetét tekintve azonos. Teljesen célszerűnek látszik tehát a két különálló felvetést összevontan tárgyalni, mert végül is ugyanarról van szó. Nevezetesen, hogy miből fogunk megélni olyan körülmények között, amikor a termelés munkaerőszükséglete csökken, azaz nem jut mindenkinek munka.

A közérthetőség érdekében szándékosan egyszerű számtanpéldát mutatok be. S hogy a párhuzamok is jól érzékelhetők legyenek, következetesen ragaszkodom ehhez az egyszerű sablonhoz. Elsőként változatlan formában beemelem ide az eredeti számtanpéldát a teljes foglalkoztatottságról, majd ezt párhuzamba állítom az FNA modelljével.

 

A teljes foglalkoztatottság és az ÁFA

Egy fiktív esetet írok le, amelyben a 8 órás munkaidőt 4 órásra csökkentjük. Lényeges körülmény, hogy a 4 órás munkaidő alatt a dolgozó ugyanannyit keres, mint korábban a 8 óra alatt, azaz a bére nem csökken. Ez azért lényeges, hogy a jelenleg aktív munkaviszonyban lévők érdekei ne sérüljenek, azaz ne legyenek ellenérdekeltek.

Az írásomban leszögeztem, hogy a munkaidő csökkentésével megvalósuló teljes foglalkoztatottság az egyes termékek és szolgáltatások termelői árát növeli. Ezt nagyjából a következő módon írhatjuk le. A termék ára y, a kifizetett munkabér b, a termelés béren kívüli összes költsége x, a profit pedig p. Az egyszerűsítés céljából a példában a munkabérek közterheivel elhanyagoltam. Az áru termelői ára ezek szerint

y = x + b + p

 

Az egyszerűség kedvéért feltételezzük, hogy a teljes foglalkoztatottság a munkaidő felére csökkentésével, azaz a 4 órás munkaidő bevezetésével valósul meg, akkor a munkáltató bérköltsége a duplájára nő. Ennyivel tehát megemeli a termelői árat, a költségnövekedést így hárítja át a fogyasztóra. Az áru új termelői ára ennek megfelelően

y + b = x + 2b + p

 

A képletből azonnal láthatók a megoldás előnyei. Megszűnt a munkanélküliség, duplájára nőtt a fizetőképes kereslet a fogyasztási javak piacán. Alapesetben is nőtt az állam ÁFA-bevétele, az SZJA-bevétel pedig duplájára nőtt. A vállalkozónak eközben semmilyen törvényes (!) érdeke nem sérült!

De a dolog itt nem áll meg, mert a keresletnövekedés élénkíti a gazdaságot, hisz a lakosság kétszer annyit képes fogyasztani. Nőni fog a forgalom! Nőni fog a vállalkozó profitja és tovább fog nőni az állam ÁFA- és nyereségadó bevétele is. A fontos csak az, hogy a lakosság a megnövekedett keresletét belföldi termékek vásárlására költse. Ezen a téren nagyon sokat segíthet a csak belföldön elkölthető helyi pénz bevezetése.

Ami ellenvélemény rutinból elhangzik, az jellemzően az, hogy a termelői ár növekedése miatt az áru piai versenyképessége csökken. Nos erre is van orvosság... Nézzük csak a fogyasztói árat!

A termék termelői árát 100-nak feltételezve 27% ÁFA mellett a fogyasztói ár 127. Ha a vállalkozó bér- és járulékköltsége 10%-kal megnőtt a teljes foglalkoztatás bevezetése révén, akkor az új termelői ár 110, az új fogyasztói ár 139,7. Az áremelkedés 139,7 – 127 = 12,7%.

Tekintettel arra, hogy egy átlagos család munkajövedelemből származó bevétele a duplájára nőtt, ezt az egyszeri áremelkedést könnyűszerrel elviseli. De arra is van lehetőség, hogy az állam a fogyasztást terhelő forgalmi adót jelentősen csökkentse, hisz az SZJA bevétele duplájára nő és a várható forgalom növekedés is jelentős.

Ha például az állam a forgalmi adót 127/110= 1,1545 szintre, azaz 15,45%-ra csökkenti, akkor az áru fogyasztói ára nem változik!

A matematika néha produkál furcsaságokat. Kétszeres forgalom mellett a 2*15,45 lehet több, mint 1*27! Néha a kevesebb több!

Ha a teljes foglalkoztatottság megvalósítása rendeleti úton történik, a versenyképesség a belföldi forgalomban változatlan. Egyedül a külkereskedelmi forgalomban kell számolni vele. Ezen a téren pedig a védővámok és az exporttámogatások rendszerét indokolt bevezetni. Illetve akár az is számításba jöhet, hogy a munkanélküliség bevezetésének ez a módja az Európai Unióban egyszerre valósulna meg. Országonként eltérő munkaidőcsökkentés mellett sem okozna jelentős változást az egymás közti versenyképességben. S mivel a bevezetőben jelzett népvándorlás az elkövetkező évtizedekben világméretű problémává fog nőni, tulajdonképpen a munkanélküliségnek a munkaidőcsökkentéssel való felszámolását világszerte egyidőben volna indokolt meglépni, így a külkereskedelmi versenyhátrány is eleve kiküszöbölhető volna. A jelenlegi menekültválság tehát csak fokozza a kérdés aktualitását, és egyben növeli a felvetés realitását is.

Persze a nagy kérdést eleve tudjuk mindnyájan... Vajon mit szól hozzá az Európai Unió? Meg az Egyesült Államok…

 

Az FNA fedezetének megteremtése áremeléssel

Hasonló példán szeretném bemutatni, hogyan finanszírozható a garantált alapjövedelem. Először is le kell írnunk, hogy az aktív munkavállalók b munkabére két részletből tevődik össze, egyrészt az fnaam alapjövedelemből, másrészt a Δb bérkülönbözetből (az alsó index az aktív munkavállalókra utal). 

b = fnaam + Δb

 

A továbbiakban a vállalat számára a dolgozók alapjövedelme nem termelési költség. Ez megtakarítás, de azt a vállalat nem tarthatja meg, hanem az FNA alap javára befizeti kvázi egyfajta alapjövedelem adóként. A vállalat mérlegét tehát ez a változás nem érinti. 

y = x + (b – fnaam) + fnaam + p = x + b + p

 

Fontos megállapítás, hogy az aktív munkavállalók alapjövedelme a termék árát nem változtatja meg. De egyben az is látszik, hogy az alapjövedelem rendszerének finanszírozása szempontjából irreleváns az aktív munkavállalók utáni adóbefizetés, mely nyilván az aktív munkavállalók alapjövedelmét fedezi (ez triviális), de ezen felül kétséges a fedezete a munkanélküli (és más szempontból inaktív) népesség alapjövedelmének. Arra annyi futja, amennyi az eddigiekben is. Egy olyan szegény országban, mint hazánk, ahol csak 3 hónap munkanélküli segélyre futja, ott ezentúl is csak annyi jut. Illetve legfeljebb annyival jut több, hogy az FNA-rendszere képes megtakarítani a Társadalombiztosítás adminisztrációs költségeit.

A kérdés annál is inkább jogos, hogy miből lesz fedezet a társadalmi termelés szempontjából inaktív népesség alapjövedelmére, mert biztosak lehetünk benne, hogy a termelés munkaerőszükséglete még tovább fog csökkenni a jövőben. Ha most még netán elég is volna a munkavállalók adó- és járulék befizetése az alapjövedelemre,abban biztosak lehetünk, hogy előbb-utóbb nem lesz elég.

Ezen úgy lehet segíteni, hogy a termék árát megemeljük a munkanélküli (és más szempontból inaktív) népesség alapjövedelmének biztosításához szükséges összeggel, melyet jelöljünk fnamn betűkkel. Az alsó index a munkanélküli szóra utal. Azaz a termék ára így alakul:

y + fnamn = x + b + fnamn + p                              

 

Hasonlítsuk össze a két sárgán kiemelt képleteket! Teljesen hasonló dolgot kaptunk. Elméletileg akár még az a helyzet is előfordulhat, hogy a munkanélküli (és más szempontból inaktív) népesség alapjövedelmét azonos szintre emeljük az aktív munkavállalók jövedelmével. Minden megállapítás, amit az előző fejezetben tettünk, az itt is igaz! Duplájára nő a fizetőképes kereslet a fogyasztási javak piacán, nő az állam ÁFA bevétele. A vállalkozónak eközben semmilyen törvényes érdeke nem sérült! Ellenkezőleg, a forgalom növekedése következtében nőtt a profitja. A megnövekedett forgalomból nő az állam nyereségadó bevétele is. Mindez belefért 12,7% áremelésbe. De ez az áremelkedés akár a jelenlegi 27% ÁFA csökkentésével kompenzálható is.

Van azonban egy lényeges különbség. Amíg az előző példában a teljes foglalkoztatottságról volt szó és minden dolgozó csak 4 órát dolgozott, addig a második példában kevesebb aktív munkavállaló dolgozik 8 órát.

Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az alapjövedelem nem állami kegy. Hogy micsoda, azt a marxizmus nyelvén tudjuk megfogalmazni.

A dolgozó ember (az aktív munkavállaló) munkaideje immár nemcsak abból a két részből áll, ahogy azt Marx megfogalmazta. Áll egyrészt a szükséges munkaidőből, amely alatt a saját szükségleteit megtermeli és áll a többlet munkaidőből, amely alatt a tőkés számára profitot termel. Ez idáig a marxi tétel. Áll egy még további munkaidőből, amely alatt az államháztartás fogyasztását megtermeli beleértve többek között az államadósságot is. És most már áll egy olyan többlet munkaidőből is, amely alatt a munkanélküli (és más szempontból inaktív) népesség alapjövedelmét is megtermeli. Ez tehát nem állami kegy, nem is munkáltatói kegy, ő legfeljebb csak az eszközeit adja, de cserébe nőtt a piaca, azaz ő jól járt. Valójában aki adja az alapjövedelmet, az a munka világából kiszorult társával szemben szolidáris aktív munkavállaló. Ő hozza meg az áldozatot!

Ezért nem mindegy, hogy hány órát kell dolgoznia az aktív munkavállalónak! S hogy az alapjövedelem fedezetét szolgáló adó- és járulékbefizetések ne fogyhassanak el, a munkaidőcsökkentésnek követnie kell a termelés élőmunka szükségletének csökkenését!

Ne feledkezzünk arról sem el, hogy az ember ember általi kizsákmányolását kell megakadályoznunk! Immár nemcsak a munkáltató zsákmányolhatja ki a munkavállalót, de a dolgozni lusta is élősködhet mások nyakán. Ezt nem lehet célunk megengedni! Ezért is fontos, hogy aki dolgozni akar, az munkához jusson!

A példából az is látszik, hogy az FNA árát – mint az egészséges társadalom megteremtésének árát – ténylegesen a termékek és szolgáltatások megemelkedett árában kell megfizetnünk.

 

A munkaidőcsökkentés és az alapjövedelem együttes megvalósítása

A bemutatott első példában tisztán csak a munkaidő csökkentéséről és az azzal elérhető előnyökről volt szó. A második példában pedig tisztán a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését vizsgáltuk. Egyértelmű, hogy a két dolog tetszőlegesen kombinálható, a döntés rajtunk múlik. Például úgy, hogy a munkaidőt kisebb mértékben csökkentjük (például 6 órára), ezzel is jelentős mértékben csökken a munkanélküliség és nő az adófizetők száma, egyben csökken az alapjövedelemre szorulók aránya. A helyes arányokról a döntést a társadalomnak kell meghoznia komoly szakmai tanulmányok alapján!

Az érvek egyébként oda-vissza igazak! Ha elfogadjuk, hogy az FNA árnövelő tényező, ezzel a munkához való jogot is elismerjük.

Többször utaltam már rá, hogy én a munkához való jogot tartom az elsődleges kérdésnek, ennek megfelelően a munkaidő csökkentést favorizálom. Ugyanakkor elismerem, hogy a munkavégzési kényszer bevezetése káros volna, mert nem lehet cél a kapun belüli munkanélküliség. Ezzel együtt értelmetlennek tartom munkára kényszeríteni olyan embereket, akik azt nyűgnek érzik. És meg kell adni a lehetőséget azoknak is, akik az alapjövedelem bevezetésével önmaguk számára sokkal értelmesebb és kreatívabb cselekvési lehetőséghez jutnának, mint amit egy gyárban végezhetnének. Ez az oka annak, hogy az alapjövedelem gondolatát támogatom. De hangsúlyozom, a munkához való jogot tartom elsődlegesnek továbbra is.

Könnyen belátható, ha a munkanélküliség felszámolása és az FNA bevezetése együtt történik, akkor a FNA a közveszélyes munkakerülés (KMK) kiváltására tökéletesen alkalmas. Teljes foglalkoztatás esetén gyakorlatilag ennyi volna a szerepe az alapjövedelemnek. Illetve ezen kívül volnának még – véleményem szerint nem túl sokan – olyanok, akik a társadalom szempontjából más hasznos tevékenységgel (értsd nem bérmunkával) szeretnének foglalkozni. De azt leszögezhetjük, hogy mindenképpen szabad elhatározásból meghozott döntésről van szó, hiszen aki akar, az talál magának fizetett munkát az igénye szerint.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://alex-fna.blog.hu/api/trackback/id/tr578474922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.